Közlemény

Dátum: 2017. okt. 18. sze, 08:14 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

A Magyar Tartalékosok Szövetsége /MATASZ/ 2017. október 14.-én az Altiszti Akadémián tartotta a Tartalékosok Napi ünnepi rendezvényeit és Küldöttgyűlését.

Az ünnepség keretében megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát az Akadémia aulájában, majd meghallgatták Négyesi Lajos alezredes, hadtörténész ünnepi beszédét.

Az ünnepi események sorában ismertetésre került Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi miniszterének Köszöntőlevele.

A honvédelmi miniszter és a MATASZ elnök elismeréseinek átadása után Küldöttgyűlésre került sor.

A Küldöttgyűlésen elfogadták az elmúlt négy évről szóló írásbeli beszámolót és annak szóbeli kiegészítését, majd ezt követően a MATASZ Alapszabályát módosították a Polgári Törvénykönyv követelményeinek és a bekövetkezett változásoknak megfelelően.

A választások során a küldöttek ismét a MATASZ elnökévé választották Széles Ernő nyugállományú dandártábornokot. Az alelnöki tisztségeket Bagi László tartalékos ezredes és Kerekes Sándor ezredes tölti be. Az elnökség tagja lett: Barabás Sándor tartalékos őrnagy, Dr. Bardócz - Tódor András, Dr. Szaló Péter tartalékos őrnagy, és Tóth Lajos László nyugállományú törzszászlós. Az újonnan létrehozott Felügyelő Bizottság elnökévé Dr. Bíró Ferenc nyugállományú őrnagyot, tagjaivá Karáné Rózsa Ágnes tartalékos századost és Seregi Katalin nyugállományú ezredest választották meg.

Az ünnepi rendezvénysorozat a MATASZ IV. Országos Lőversenyével zárult (az eredmények külön kerülnek ismertetésre).

matasz.com