Hír: „Ez a hivatás a legnemesebb értelemben vett szolgálatról szól” - honvedelem.hu
(Kategória: Egyéb hírek)
Küldte: matasz.com
2018. március 08. csütörtök - 08:58:01


tot_4838.jpg

2018. január 1-jétől Huszár János altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság volt parancsnoka a Honvéd Vezérkar főnök helyetteseként folytatja munkáját. A tábornokot eddigi pályafutásáról, sikereiről és a kihívásokról kérdeztük.




tot_4838.jpg

Mi motiválta, hogy a katonai pályát válassza?

A gyerekkorom volt a meghatározó ebből a szempontból. Nagycsaládból származom, ahol a rokoni összejövetelek igen gyakoriak voltak. Anyai nagyapám a második világháború idején is katonáskodott, de a család férfi tagjai is mindannyian katonaviseltek voltak, s mi, gyerekek kíváncsian hallgattuk a férfiak beszélgetését, a háborús és katonatörténeteket. Olyanokat, amelyek valamilyen formában meghatározták az életüket. Úgy tűnik, hogy egy idő után az enyémet is, hiszen ekkortájt határoztam el, hogy katona leszek. A középiskolai éveim csak ráerősítettek a gyerekkori elhatározásra. A szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskolába jártam, s amikor szóba került a továbbtanulás, néhányan úgy döntöttünk, hogy katonai irányba haladunk tovább. Ebben az is motivált, hogy az iskola régi diákjai közül többen ezt a hivatást választották. Összetartó közösség voltunk, ezek a diákok vissza-visszajártak beszélgetni, beszámolókat tartottak, és amit hallottam tőlük, az még inkább megerősített az elhatározásomban. Így történt, hogy 1976-ban a Kossuth Lajos Katonai Főiskola páncélosparancsnok szakán folytattam tanulmányaimat.


Miért éppen ezt a szakot választotta?

Egyrészt a gépészeti szakközépiskola bizonyos mértékben ebbe az irányba orientált. Nekünk már nem az alapokról kellett kezdeni, nem kellett elmagyarázni, hogy működik egy belső égésű motor, vagy hogy milyen részegységekből áll egy erőátviteli rendszer, például. Másrészt a már említett régi diákok beszámolói közül a páncélosoké volt a legizgalmasabb. A fő ok persze az volt, hogy a korabeli haditechnika csúcseszközei ennél a dinamikusan fejlődő fegyvernemnél voltak. Éppen akkor rendszeresítették a T-72-es harckocsikat, annyi volt belőlük, hogy a nagyobb gondot a megfelelő személyzet kiválasztása okozta. Bár a felvételi vizsgán próbáltak más fegyvernemek felé is terelni bennünket, makacsul kitartottam a döntésem mellett. Nem bántam meg. Harminc fővel indult a főiskolai szakaszunk. Huszonhatunkat fel is avatták 1980-ban. Mára ketten maradtunk aktív katonák.


Szokták mondani, hogy az első beosztás és alakulat meghatározza egy katona egész pályafutását. Önre is igaz ez a megállapítás?

Teljes mértékben. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy magam választhattam ki az alakulatomat. Így kerültem Kalocsára, a 24. Harckocsi Ezredhez. Igazi szakmai közegbe kerültem, ahol az iskolában megszerzett tudást végre a gyakorlatban is alkalmazni tudtam. Kiváló elöljáróink voltak, egyszerre tanítottak és mentoráltak bennünket, hogy minél könnyebben tudjunk a mindennapi, gyakorlati feladatoknak megfelelni. Ez a befogadó, támogató, szinte már családias környezet nemcsak szakmai, de emberi szempontból is meghatározóvá vált a későbbi pályafutásom folyamán.

591c29d565ee4_03.jpg


Az átszervezések miatt 1982-ben a kalocsai ezred megszűnt, ön pedig Mezőtúrra került az 5. Gépesített Lövészezredhez, ahol már századparancsnokként, később hadműveleti tisztként, még később zászlóaljparancsnokként folytatta a szolgálatot.

Érdekesen alakultak a dolgok, mivel századparancsnok csak nagyon rövid ideig voltam. A parancsnokom úgy vélte, tudásomnak a törzsben is hasznát venné, így hadműveleti tiszt lettem. Ez volt az első törzsbeli feladatom, amely aztán a későbbiekben szintén végigkísérte a pályafutásom. Inspiráló időszak volt. A munka mennyisége miatt nem voltam abban a helyzetben, hogy zászlóalj-törzsfőnöki vagy parancsnoki tanfolyamokon vegyek részt, ám az a gyakorlati tapasztalat, amelyet ott szereztem, többet ért minden elméleti képzésnél.


1987-től 1990-ig tett egy nagyobb kitérőt a moszkvai Malinovszkij Páncélos Akadémián.

Mindig is szerettem volna a páncélosparancsnoki vonalon tovább képezni magam a legkomolyabban jegyzett szinten.  Abban az időben nem volt sok lehetőségük a magyar páncélostiszteknek külföldi tanulmányokat folytatni. Angliában működött egy hasonló iskola, de az a Varsói Szerződés országai számára elérhetetlen volt, így maradt az egyébként elképesztően erős moszkvai intézmény. Egy intenzív nyelvtanfolyam után kezdtem meg a tanulmányaimat, ahol három éven át erősíthettem a nyelvtudásom, hiszen a szakmai képzés mellett nagyon erős nyelvi oktatás is folyt.


Meg is lett az eredménye…

Felsőfokú nyelvvizsgát tettem és tolmácsképesítést is szereztem. Abban az időben is komolyan vették az alkalmazóképes nyelvtudást, bár amikor hazajöttem, már lezajlott az átalakulás kezdeti szakasza, így fogalmam sem volt, tudok-e kezdeni valamit ezzel a képesítéssel.


Hazatérése után az „isten háta mögötti hely” jelzővel illetett Lentibe került, az MH 26. Gépesített Lövészdandárhoz, hadműveleti főtisztként. Valóban rászolgált a helyőrség a hírnevére?

Az igazat megvallva, eszem ágában sem lett volna magamtól Zala csücskébe menni, de nem azok az idők jártak, amikor az ember kedvére válogathatott. Egy katona számára békeidőben nagyon fontos, hogy a családja elérhető közelségben legyen, s ez Lenti esetében elég komoly kihívást okozott. Tizenegy óra alatt értem haza vonattal, de amikor megvettem az első autómat, még azzal is hét óra volt az út. Ám az ott folyó szakmai munkával, a környezettel semmi probléma nem merült fel. Kiváló, jól prosperáló alakulat volt, ahol rengeteg tapasztalatot lehetett szerezni. Soha nem unatkoztunk, egymást érték a kiképzési események és a kisebb-nagyobb gyakorlatok. De nem titkolom, a távolság miatt többször nyújtottam be áthelyezési kérelmet, amit az elöljáróim egy idő után respektáltak. Úgy fogalmaztam, mindegy, hová helyeznek, de amikor kelet felé nézek, a Duna a hátam mögött legyen.

1000x666_2018.02.27._tapasztalat_feldolgozo_konferencia_7.jpg

Így került Bajára 1991-ben. Örült neki?

Egyszerűen oda helyeztek át. A kívánságom teljesült, így igen, örömmel vállaltam a feladatot. A 108. Gépesített Lövészdandár hadműveleti alosztályvezetője lettem. Éppen egy átalakítás kellős közepébe csöppentem, új parancsnok volt, frissen felállított törzs, nem beszélve a közben zajló délszláv háború miatti fokozott készültségről és az ezzel járó pluszfeladatokról. Nagyon gyorsan kellett a törzset úgy megszervezni, hogy bármikor a lehető legrövidebb idő alatt tudjon reagálni bármire. Ez sikerült is, 1993-ban egy minősítés alkalmával a bajai törzset már mint a legfelkészültebbet emelték ki. Ennek eredményeképpen a dandár törzsfőnöke és parancsnokhelyettese lettem. Szakmailag pályafutásom egyik legértékesebb fejezete volt, ahol minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy tudásomat kamatoztatni tudjam.


Az elsők között volt, akik magas szintű katonai képzésben részesülhettek Franciaországban. Hogyan jött a lehetőség?

1996-ban az akkori MH Parancsnokságra helyeztek át, azzal a nem titkolt céllal, hogy felkészüljek egy hosszabb párizsi képzésre, amelyet a Francia Vezérkari Akadémia szervezett. 1999-ben meg is kezdtem a tanulmányaimat. Azt szoktam mondani, számomra igazából ekkor nyílt ki a világ. Egy teljesen új, hihetetlenül nyitott katonai szemlélettel, stílussal ismerkedhettem meg. Még nem voltunk NATO-tagok, de már olyan képzésekre, bázisokra mehettünk, ahová korábban nem. Akkor tudatosodott bennem, mennyire fontos a hadsereg és a társadalom kapcsolata, vagy mennyire kiemelt a gondoskodás, beleértve azt is, hogy egy katona a pályafutása vége felé, ha úgy akarja, vissza tudjon térni egy polgári szakmába. Egy teljesen más szemléletű, filozófiájú működési, felkészítési és kiképzési rendszert ismertem meg.


Magyarországon tudta kamatoztatni ezt az új típusú szemléletet?

A világ közben azért itthon is nagyot változott. Egyre több fiatal tiszt kapott lehetőséget külföldi tanulmányutakra, részt vehettek különböző gyakorlatokon, s ők ugyanúgy hazahozták a saját tapasztalataikat. Amikor 2000-ben a Szárazföldi Vezérkarhoz, illetve a Bocskai-dandárhoz kerültem, ott már sok olyan tiszt volt, akivel – éppen a külföldi tapasztalatok miatt – közös nyelvet beszéltünk, ez pedig nagyon megkönnyítette a gyakorlati munkát. Úgy is fogalmazhatnék, megkezdődött egy katonai kultúraváltás, amelynek részesei, de egyben felelősei is lettünk. Tudnunk kellett, hogy a régiből milyen ütemben és mit engedünk el. Mi az, amit meg kell tartanunk, s hogy az új szemléletből mit és mennyire gyorsan tudunk átültetni a saját rendszerünkbe. Ez a folyamat egyébkén egybeesett egy generációváltással. A Magyar Honvédség tiszti állománya fiatalodni kezdett, egyre több pályakezdő került be a törzsekbe is, így a szemléletváltással értelmezési problémák nem nagyon voltak.

 

tot_4805.jpg

Említette a Bocskai-dandárt. Hat éven át szolgált törzsfőnökként, majd parancsnokhelyettesként Debrecenben, éppen abban az időszakban, amikor az egész Magyar Honvédségben, így a dandárnál is a komoly átalakítások zajlottak. Mennyire volt összetett ez a feladat?

Az az időszak nem volt könnyű a debreceniek számára, hiszen valóban akkor zajlottak a legnagyobb átalakítások. Ennek ellenére a Bocskainak meg kellett maradnia annak a katonai szervezetnek, amely a Magyar Honvédség feladatainak jelentős részét el tudta végezni. Pár év alatt gépesített lövészdandárból könnyű lövészdandár lett, majd 2007-től már a mai nevét, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár nevet viseli. Közben volt egy egyesítés a hódmezővásárhelyi és a nyíregyházi alakulatokkal, majd Egerből Debrecenbe, a dandár állományába települt a Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj is. Megkezdődtek a missziós feladatok, bevezettük az új validációs rendszert, a TACEVALT. Ez óriási kihívást jelentett. 2005-ig a mostani Honvéd Vezérkar főnök, Benkő Tibor vezérezredes volt a dandár parancsnoka, aki hatalmas munkát végzett. Igyekeztünk mindenben támogatni, hogy az átmenet időszaka zökkenőmentes legyen. De ne feledjük, a racionalizálási feladatok mellé újabb párosult: a sorkatonaság megszüntetésével a szerződéses állomány létszámát is biztosítani kellett. Visszatekintve úgy gondolom, minden buktató ellenére leküzdöttük az akadályokat, lényegében zökkenőmentesen sikerült végrehajtanunk az átalakítást.


2007-ben az akkor megalakult Összhaderőnemi Parancsnokságra hívták kiképzési főnöknek Székesfehérvárra. Váratlanul érte?

Meglepett. Nem igazán gondoltam, hogy el kell jönnöm Debrecenből. Ráadásul éppen külföldi misszióra készültem, a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (HUN PRT) második váltásának lettem volna a parancsnoka Afganisztánban. Megkezdtem a felkészítést, amikor berendeltek, és a frissen megalakított ÖHP-n bíztak rám beosztást. Megtisztelő volt, megköszöntem, s azt mondtam: vágjunk bele! Megkezdődött a főnökség kiépítése, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen a különböző parancsnokságok – például a légierő és a logisztikai – akkor még más városban volt. Volt olyan munkanapom, amit Székesfehérváron kezdtem és Veszprémben fejeztem be, mivel a főnökség állományának egy része még ott volt. Aztán fél év elteltével már kialakult a megfelelő infrastruktúra, és elfogadható körülmények között tudtuk folytatni a munkát.


2010-ben a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnokává nevezték ki, ám gyakorlatilag megmelegedni sem tudott. Miért?

Előtte fél évre Koszovóba vezényeltek, ahol a Nyugati Többnemzeti Dandár parancsnokhelyetteseként szolgáltam. Mai napig büszkeséggel tölt el, hiszen ilyen magas beosztásban magyar katonatiszt előttem még nem szolgált a KFOR-misszióban. A külszolgálatot követően neveztek ki a dandár parancsnokává, és valóban, gyorsasági rekordot állítottam fel. Még a személyi beszélgetéseknél tartottam az állomány tagjaival, amikor másfél hónap után ismét Székesfehérvárra vezényeltek, hogy legyek az ÖHP szárazföldi haderőnem főnöke, parancsnokhelyettes.

2018.01.22._miniszterium_2.jpg


Számolni nem lehet, hány helyőrségben szolgált. A családja hogyan viselte a folyamatos költözést?

Egyszer össze kellene számolnom, talán tizenhárom-tizennégyszer költöztünk. A tatait a feleségem egy kicsit nehezen viselte. Még a költözködéskor használt dobozok helyén töprengtünk, amikor óvatosan közöltem vele, hogy vissza kellene pakolni beléjük. Akkor az egyszer mondta azt, hogy „ezt ne!” Mindenben támogatott mindig, és ez volt az egyetlen alkalom, amikor nehezen emésztette meg a dolgot, de talán érthető a reakciója másfél hónap tatai tartózkodás után.


Onnantól kezdve azonban Székesfehérváron maradt egészen 2017 végéig.

Igen, először, mint a szárazföldi haderőnem főnöke parancsnokhelyettes, majd 2013-tól törzsfőnökként, végül 2016-tól parancsnokként szolgálhattam ott.


Az ÖHP-n töltött évei alatt mi okozta a legnagyobb kihívást?

Azzal szembe kellett néznünk, hogy az anyagi erőforrások csökkenésével egyenes arányban áll a katonai képesség csökkenése is. A követelmények nem változtak, mind a hazai feladatainknak, mind a szövetségesi hozzájárulásunknak külföldön meg kellett felelnünk. Volt egy fluktuációs időszak is az állománynál, amit úgy tűnik, a „Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program” meg tud fordítani. Amit annak idején haderőreformnak hívtak, valójában leépítés volt. Most megkaptuk az esélyt arra, hogy sok mindent a jövő kihívásait figyelembe véve alakítsunk. Komoly kormányzati szándék áll mögötte, ami komoly költségvetési forrásokban mutatkozik meg. Az igazi evolúció ezzel a programmal kezdődhet el a struktúra és a képességek terén is.

cikk_06.jpg


Január 1-jétől ön a Honvéd Vezérkar főnök helyettese. Milyen konkrét feladatokat kapott?

Sok olyan feladatom van, amit a szabályzat pontosan rögzít, s mellette számtalan olyan, ami hirtelen jön, ahol valamilyen szinten improvizálni kell. A helyettest szó szerint kell érteni: legyen kész bármikor helyettesíteni a Honvéd Vezérkar főnököt, ha őt éppen másfelé szólítja a szolgálat. Az alapvető feladatom az alárendeltek mindennapi működésének támogatása, a déli határon folyó munka, a rendőrséggel való együttműködés segítése, és természetesen szerepet kaptam a Zrínyi 2026 program végrehajtásában is.


Ha tudna mondani egy vezérgondolatot, ami egész pályafutása alatt végigkísérte, mi lenne az?

Negyvenkét év szolgálat után talán kettőt is meg lehet fogalmazni. Az egyik az, hogy mindig pontosan kell tudni, mit szeretne csinálni az ember, és amikor a szolgálat nem úgy alakul, mint gondolta, azonnal legyen képes az újratervezésre. A másik: aki úgy gondolja katonaként, hogy ez valamiféle hatalommal jár, az nagyot téved. Ez a hivatás nem a hatalomról, hanem a feladatról, kihívásról, s elsősorban a szó legnemesebb értelmében vett szolgálatról szól.


Fotó: Tóth László és archív
Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/108980_ez_a_hivatas_a_legnemesebb_ertelemben_vett_szolgalatrol_szol




Ezen hír származási helye: MATASZ - Magyar Tartalékosok Szövetsége
( http://www.matasz.com/news.php?extend.657 )